November 4-én, egy sötét délután 5 óra 36 perckor elindult a közös képviselő az A, lépcsőházba. A lehullott, őszsárga faleveleken könnyedén lépdelt régi bakancsában, majd felment a mindössze 3 fokú kőlépcsőn és megállt a nehéz vasajtó előtt. Zsebéből előhalászta kulcscsomóját, amin úgy 14 fémkulcs lóghatott össze-vissza a karikákon, ebből mégis a műanyag pöcköt választotta ki, amit érdektelenül odaérintve a kódhoz kinyílt az ajtó.
A lépcsőház autómata lámpái egy kattanással felkapcsolódtak és beterítették homálysárgán gyengéd fényükkel a rendezett helyiséget. Habár fűtés nem volt, a nyitott ajtón érezhetően behatolt a hűvösebb levegő a dohos-langyos légkörbe. A bejárat maga mögött bevágódott, ő pedig körbepásztázta szemével a terepet. A kopott falról, a postaládákról és az üzenőfalról is valahogy az élet jutott eszébe, azzal együtt minden boldogsága, szomorúsága, sikere és kínja.
A postaládák halma a még ki nem szedett levelekkel és szórólapokkal például emlékeztették a reményre, a szerelemre, valamint a be nem fizetett villanyszámláira, amik otthon az asztalon keveredhettek el valahol. A kopott, néhol még fehér fal vicsorogva világított rá a reklámmal telirakott üzenőtáblára. Ennek a közélébe sem ment emberünk, megkímélte magát a még több szeméttől és inkább a balra lévő lépcsőhöz sétált.
Legalul nem lakott senki, csak egy pinceajtó nyílt innen, ahová a képviselőnek szerencsére nem kellett mennie, még csak az kellett volna neki, hogy lássa azt a káoszt, amit a lakók csináltak a kis cellájukba - persze volt köztük rendezettebb is, de hát mégsem volt az szép látvány.
A lépcsőn felment, de még kinézett előtte a fordulóban a koszos vízcseppmintás ablaküvegen, és a kinti kertre rápillantva konstatálta azt is, hogy lassan le kéne mosni az ablakokat - majd vesz abból az akciós tisztítószerből, amit múltkor a közértben látott, mikor ment kovászos uborkát venni az unokájának, mert az csak azzal eszi meg a rakott krumplit.
Felment végre az első emeletre és Margit néni lakása ajtajához lépett. Szép aranytölgy faajtaján egy kis névtáblával ki is volt írva a neve aranyozott betűkkel, nagyon precízen és feltűnően, mintha amúgy senki nem tudta volna, ki is lakik itt.
Képviselőnk bekopogott hát a tiszta ajtón és egyszerűen, karjait maga mellé engedve várta a választ.
Egy zacskó lisztet tettem a bevásárlókocsiba, mikor feltűnt, hogy a polcon a kenyér es a rétesliszt között II. Ramszesz fáraó bújt el. Reagálni sem volt időm, máris megszólalt; "Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján!", majd lassan, szemkontaktust tartva lecsúszott a termékek mögé, ahová már nem láttam be. Továbbmentem, a gyümölcsöknél...
A metró aluljáróban sárga köd bolyongott végig, egészen a lépcső aljától a vonatsínek nehéz mélységéig. A peron poros volt, az emberek fekete-fehéren álldogáltak és bámultak a metróalagút távoli sötétjébe, majd mikor a köd zavarossá vált és a lenti lámpaoszlopok földbe mélyesztett talpukon ingadozni kezdtek, az emberek kabátja gyorsított...
Örkény István Leltár című írását felhasználva
Az emberek (akik hisznek a sorsban) gyakran őrangyalokként, vagy egy aranyló fényként jellemzik életútjukat, amik mutatják, merre kell haladniuk. Kissé félek bevallani, de az én ’iránytűm’ egy repülő kenyér.Vasárnap este volt, mikor a régi-új kenyérsütőgépet üzemeltük be. Ez a gép még 7 éve a miénk...