Örök vásárló

Egy zacskó lisztet tettem a bevásárlókocsiba, mikor feltűnt, hogy a polcon a kenyér es a rétesliszt között II. Ramszesz fáraó bújt el. Reagálni sem volt időm, máris megszólalt; "Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján!", majd lassan, szemkontaktust tartva lecsúszott a termékek mögé, ahová már nem láttam be. Továbbmentem, a gyümölcsöknél elidőztem kicsit, mert Kevinnek akartam sütni tortát a névnapi bulijára, csak fogalmam sem volt, milyen gyümölcsöket tegyek rá, vagy hogy allergiás-e a kivire. Egyszer egy vékonyka kis hang szólalt meg a narancsok közül; "Ez nem agysebészet", pampogott II. Ramszesz, környezetével jól álcázva a kis feje búbját. Ekkor már tényleg kezdtek zavarni a folytonos, klisés beszólogatásai, de hát mit tudtam tenni, a bolt nagy volt, ő meg könnyen rejtőzködött. Vásárlásom végén, a konyhai edényeknél nézelődve már 100 és 1%-ban biztos voltam abban, hogy itt is meg fog jelenni valahol a bolti jószág, és sajnos nem tévedtem; "már félig tele a pohár" cincogta egy bögre mélyéről. "Nekem már teljesen" gondoltam, majd otthagytam és fizettem.

Kint a Halál támasztotta a bolt falát a hideg bőrdzsekijében és a szivecskés napszemüvegében. Már ment le a nap, kellemes nyári szél zengett a parkolóban. Ahogy meglátott, a Halál állkapcsai - mert több is volt neki - a döbbenettől földig estek, persze ettől meg betört a betonplacc. A kellemes nyári szél zengése egy kis pillanatra hörgős metálba csapott át, amitől a parkoló autók összerezzentek, én meg vállat vonva hazaindultam. Csakhogy megint nem voltam egyedül; bőrdzsekis barátom zsebre dugott kézzel sétálgatott mögöttem, és egy majdnem szivart (cigarettát) kezdett szívni. A csikket csak otthon dobta el, miközben a napi újságot olvasta, vagyis csak úgy tett, én láttam, hogy a kis három kockás Garfield képregényt nézegeti. Én öntöttem a lisztet a tálba, pontosan 100 dekát kellett volna, és már 99- nél járt a mérleg számlálója, mikor a zacskóból II. Ramszesz ugrott nekem, leterítve engem és a maradék lisztet a padlóra. "Egy híján száz, egy híján száz!" fecsegte lisztes képembe, majd odaugrált a sírva röhögő Halál ölébe. Tehetetlen kenyértésztának sem éreztem magam az előtt az este előtt, és én is elröhögtem magam. Ott voltunk hárman a konyhában, lisztesen, már fájt a hasunk és a tüdőnk a nem túl oxigéndús levegőtől. "Na, kezeket le, és takarítsátok fel ezt a káoszt!" parancsoltam nekik, és folytattam a tortasütést. Figyelhettem volna jobban, mert persze meglógtak.

Pár nappal később a Balaton-felvidéki Hegyestűn ünnepeltük Kevint. A teraszon lévő faasztalnál ücsörögtünk, beszélgettünk, ettük a tortát, így fel sem tűnt, mikor csatlakoztak hozzánk Ramszeszék. De hát mit is gondolhattam; jöttek enni.