November

November váratlan, annak ellenére hogy ott van minden naptárban, a telefonodon is látod, mikor érkezik, és még az emberek is erről beszélnek, mégis, November mindig meglep. Idén pont a hónap közepén tört rám, a kanapén feküdtem és egy Ted előadást hallgattam a plafont bámulva, most éppen az önelfogadásról. Az ajtó irányából kulcsok sikítottak, ahogy egymásnak csapódtak, én meg felkeltem, mert persze megint behúztam a reteszt, mintha nem várnék senkit.

Ha akkor tudom, ki az, talán inkább az ajtót is befalaztatom, bár nagyobb a valószínűsége, hogy elbújok egy ágy alá, mint óvodáskoromban, mikor M-nél voltam még vidéken, és a kopogó szomszéd elől a porcicák dorombolása közé menekültem, amíg az el nem könyvelte magában, hogy nincs otthon senki.

A reteszt elhúztam, a kívülálló is abbahagyta a csörömpölést, majd boldogan átölelt, mikor kinyílt az ajtó. 

- Drágám, hát itt vagy! De rég láttalak! - visongott a fülembe November. Szürke kabátos karját megannyi ajándékzacskó húzta le, nem úgy, mint szeme alatti táskáit, amik hosszú, kosszőke haja alatt mosolyogva és tettrekészen nevettek.

- Pont 12 hónapja - morogtam szorító karja alatt.

Igaz, nem kért semmit, én azért hoztam neki teát meg valami ősrégi kekszet, amit a szekrény mélyéről kapartam ki, de a kedvenc kerámiatálamban nem is nézett ki olyan rosszul a dohányzóasztalon.

A chai teát iszogatva rókaszemekkel pásztázta végig a szobát a fotelben ülve.

- Hát, egy éve ez még nem volt. - jelentette ki végül, én meg nem tudtam, mire gondol. Magára a lakásra, rám, vagy esetleg a porladozó, kőkemény kekszre?

- Remélem jól vagy! Én annyira szeretem az őszt! Ez a tea amúgy nagyon finom! Régen szkeptikus voltam a tejes teáktól, de egyszer kipróbáltam, azóta meg úgy imádom! Hú, képzeld milyen utam volt idefelé, a vonat olyan sokat késett - csapongott a témák között, én meg elgondolkodtam, hogy November vajon merre lakik, hogy vonattal jön, talán ha a Nyugatiból, akkor.. de viszont a Déliből is érkezhet, vagy talán.. Kuszaságát rögtön átvettem, pedig még csak 10 perce volt nálam. 

- Jaj, majdnem el is felejtettem! Hoztam ajándékot! Várj, mindjárt előkeresem! - a csomagokat pakolva a fél szobát elfoglalta. Kabátja a széktámlán hányódott, cipője valahol a bejárat körül elszórva, lényével beterítette a teret. Mikor végre megtalálta, amit keresett, izgatottan elém állt, mint aki tudja, nagy hatással lesz rám az aranyszínű, karácsonyi hangulatot keltő csomagolás. 

- Remélem, tetszeni fog - adta át folyamatos, már-már zavarba ejtő szemkontaktust tartva, én meg nem mertem elnézni, így csak akkor láttam meg a sálat, mikor végre elfordította fejét. A kék sok árnyalatát viselte, egyszerre volt sós tengerkék és tükrözte a farmerkék vászonszerűségét, valamint az ég türkizségét egy kellemes tavaszi napon, amikor már nem kell kabát, de mégis viszel magaddal, aztán cipeled magaddal egész úton. Tehát egyszerre volt minden elcsépelt, világos, fakó és éltető kék benne ebben a sálban, nekem meg nagyon tetszett.

Kivette a kezemből és gyengéden a nyakam köré tekerte, rendhezillően megigazgatta, hogy biztosan jól álljon, és magabiztosan a szemembe mosolygott. 

- Örülök, hogy tetszik - visongott megint olyan magas hangon, bár ha jól rémlik, ki sem mondtam hangosan a véleményem róla. - Nagyon jó volt itt lenni, de mostmár sajnos mennem kell. De! Nagyon finom volt a tea! A kekszből most nem ettem.

Összeszedegette cuccait, megkereste cipőit a földről, felvette kabátját, én meg boldogan kezdtem elbúcsúzni Novembertől. Sokkal rosszabbra számítottam, legalább olyanra, mint amilyen a tavalyi alkalom volt, mikor egy zöld villát hozott nekem, de ez most mindegy is. 

Visszaslattyogtam a nappaliba, mikor valami megállított, és nem tudtam többet lépni. 

Akkor kívülről láttam magunkat; Novembert, ahogy szorítja nyakam körül a sálat és magamat, ahogy fojtom Novembert ugyanúgy, egyre erősebben, egyre szorosabban, hogy már-már a sál is a részünké vált, az enyémmé és az övéé. A levegő gyorsabban rohant ki a szobából, mint én reggel, amikor késésben fel-alá futkározok. A zajok elhalkultak, maradt a bizonytalan zúgás és a recsegés, az asztalon hallottam a kekszek porlását, az üres teásbögre chai tea illatú csörömpölését. A külvilág elsötétedett, csak a faleveleket láttam hologramszerűen magam előtt, amint a fáról leesnek és az utcán bekoszolódnak, majd bekékülnek, kékké válik a tér, kék lesz minden, a torkomban is érzem a kéket, a sós kéket és a langymeleg esőkéket egyaránt, minden kék lett, még November is.