Kilincsek 3.

A GYEREKEK

A képviselőnek nem sokat kellett várnia, hogy beengedjék a szomszédba. Az ezüstfa ajtón egy kisfiú nézett ki, majd mikor megismerte vendégét, elmosolyodott és jókedvűen beinvitálta.

Az előszoba zsúfolt volt és szűk. Innen onnan kabátok lógtak, valakinek a nyári szandálja meg még ott hányódott a bézs szőnyegen, ami az egész parkettán végigfutott. A lámpa mellett színes lampionok lógtak a falról, de a nagy kupiban csak méginkább a rendezetlen szoba képét erősítették. A képviselő meredve nézett maga elé, nagyon kényelmetlenül és beszorítva érezte magát a lakók életébe. A falak szinte arcába nyomták a családi kirándulásos képeket, testébe beléütköztek a kikerülhetetlen tárgyak a légkörben. A kisfiú csak intett, hogy kövesse őt, hátra sem fordulva sietett tovább egy, remélhetőleg nagyobb helyiségbe. A nappaliba színes gyöngysoros függönnyel díszített ajtórésen kellett átmenni, ami a képviselőnek mindigis az idegeire ment, nem értette, miért jó az, ha a szálak a vállára ragadnak, a szemébe mennek, aztán csak söpörheti el őket magáról.

A keserves előszobai út után képviselőnk elhatározta, hogy csak jön és megy is, itt sem akar sok időt tölteni, hisz még rengeteg dolga van, meg amúgyis, otthon el kell tenni a rakottkrumplit, mert az asztalon hagyta, aztán az unokája nem eszi azt meg, ha beszottyosodik.

Az eddig emlegetett kisgyerekből három lett, nem fotoszintézissel vagy ilyesmivel, egyszerűen csak visszaült a testvérei közé a tv elé, az ugyanolyan bézs szőnyegre, mint amilyen az előszobában volt leterítve, csak itt egy kicsit tisztábbnak tűnt, meg nem voltak rajta szétdobált tárgyak. A gyerekek a reklámok csábító világába estek, úgy nézték őket, mintha a kedvenc mesefilmjük lenne, így a képviselő meg sem próbálta megszólítani őket.

A szülőket kereste szemével a lakásban, helyette csak egy tiszta, de étellel és műanyag főzőeszközökkel telepakolt konyhát, egy gumikacsákkal és egy habfürdővel teli, üres kádat talált. A hálószobákba csak bekopogott, de nem nyitott ajtót senki, így végső reményét vesztve ment vissza a nappaliba. Meglepetésére, a kislány, akinek tejszőke haja két copfba volt kötve, rögtön odalépett hozzá.

- Te nem tudod véletlenül, merre van a csomagom? - nézett fel rá szomorú szemekkel, ahogy a kutyák is néznek, mikor kunyerálnak. - Nagyon várom a csomagomat! A tévében azt mondta az ember, hogy bármi, amit szeretnél, benne lesz! Én szeretem a meglepetést! - ahogy kimondta ezeket, egyre idegesebb és mérgesebb lett a kislány.

- Hagyd a hülye csomagod! - rivallt rá a kisfiú, aki még a képviselőt invitálta be - Senkit nem érdekel! Csak ülj vissza mellénk és majd jön, ha meghozzák! Addig meg csak szórakozz!

A kisfiú vissza is rohant figyelmével a képernyő világába, a kislány mégsem hallgatott rá, karját keresztbe fonta maga előtt és mérgesen nézett maga elé.

- Nekem kell a csomagom! - üvöltötte el magát - A csomagom, a csomagom, kell a csomagom! - könnyei áprilisi zivatarként ömlöttek le arcán, majd térdrebukott.

Kicsivel később, mikor lenyugodott, a képviselőre már nem egy kislány nézett vissza. Bőre ráncos volt, szeme elnyúlt, térde rozoga. Két copfját már ősz hajszálak alkották, úgy kiabált még egyet rekedt hangján csomagját hiányolva.

A képernyő elől az öregúr, egykori kisfiú fordult hátra sétapálcájára támaszkodva.

- Látod, én megmondtam, nem kellett volna azt az eszetlenséget üldözni. Jöttél volna és nézted volna a műsort! - nevetett fel a vén, és ezek után soha hátra sem nézett többet a világon.

A néni ugyanolyan kutyaszemekkel nézett maga elé, egyre lejjebb a földre.

A képviselő később az étkezőasztalon megtalálta a borítékot a közösköltség összegével és egy levéllel, miszerint a szülőknek el kellett menniük egy pár órára, de itthagyták a pénzt, és megmondták a gyerekeknek, hogy jön, és hogy nem lesz semmi gond.